El Camino útórezdülések
elsőként annyi, hogy kaptam egy új panasonic olyan nagy fülhallgatót, amiben végre minőségbe lehet szétszedni a dobhártyámat.
Szóval a Caminoról anniyt, hogy az ember visszakívánkozik, és utólag rengeteget ad az út, ahogy lassana feldolgozza magában az ember, úgy egyre több apró részlet bonatkozik ki. Mert ugye az egész camino olyan volt mint egy életút, most meg szemlélhetjük és nézhetjük az életútat és a tanulságokat most is le lehet vonni. Camino óta a második caminos könyvet olvasom, az első Varga Péteré volt, most pedig a neves barzilét olvasom. Szóval érekes visszagondolni,mi miért volt mi miért történt mivel mi volt a JóIsten szándéka. Miért kellett az elején 3napig esőben kint aludnunk, mi volt a tanítása a mezetán való fárasztó menetelésnek, miért pont Edittel és Danival találkoztunk, miért találkoztunk a csoró koborgó sráccal Olivérrel. Szerintem ezeknek igenis van magyaráztuk, sokra már rájöttem, sokar még nem. A camino egy egészélet minden velejárójával, ha azt mondanám sok tapasztalat hazudnék, vagyis kicsinyítenék...az embert alapjából változtatja meg, és valami olyan szellemi erőről ad tanubizonyságot, amit amiről ide most nem fogok írni, mert majd ha olvassák is...
New york times square 2009.12.31
No salut mindenkinek.
nem sajnos, az új évet nem a címbe írt helyen töltöttem, de egyszer mindenképpen ott is kell szilvezsterezni. Most vizsgáztam kortanból és leülve a gép elé céltalanul, egyszercsak erre bukkantem. Szóval érdekes. Ott a ketrecekbe zárt sok amcsi, igazából baromi sok nációból, mindenkin niveas sapka és számolják vissza az évet. Yeah.Hogy is mondjam? Ha a globalizáció egyrészét kellene bemutatni,ennek a videónak ott a helye. A visszaszámláló mögöttorosz vodka reklám, a leleső szenzációslabda mögött egy Spartacus filmpalkát, és az alsó kameranézetbe egy két vágottszemű ordibál, hogy10-9-8...Vicces kavalkád...
No ha már a netnél tarunk egy másik érdekes dolgot is találtam, az 10ből 10 pontos, nem most nem a napirajz.hu ra gondolok:-) szóval ezt bogarásszátok át!
http://www.dltk-kids.com/recipes/old_scripture_cake.htm
szeintem irtó király! mekkora szöveg: Öntsd le olvasztott Jeremiással, vagy az, hogy süsd aranybarnára vagy amíg Gábriel meg nem fújja a harsonát....
november 9.
Nov. 9. és még mindig pörög az élet.
Nincs megállás, egyetem megállás nélkül kívánj az embert tanulni amit szívesen is csináljom, meg kevéske cserkészet meg camino beazámolók, és barátokkal való beszélgetések...közben ottho költözködés, moe oktatás, kicsit beszívja az embert az egész, de a cainon sokat tanultam, többek közt, azt hogy a fáradt vagyok akkor is tovább kell menni, és tudni kell piszok pontosan a cél felé orientálódni és e szerint könyörtelenül szelektálni a programok között. És igenis trudni nemet mondani, gyors döntések kellenek, gyors értékelések, (mint a sakkban: mit lépett? jelent közvetlen veszélyt? Hogyan illeszekedik bele a tervembe?/módosítja ezt? ezek fényében mit lépjek?) csak itt még hozzáteszi az ember hogy WWJD.
Szóval most sietek vissza tanulni, a többit majd ha túl leszek a kortan ekgn és a patosz plusz demon...:-)
Egy hónap után...
Már több, mint egy hónapja értünk haza az Útról. Madrid szép volt és jó volt, leginkább Szepesházy Dórinak, Soós Árpinak és feleségének, Katának,köszönhettük, akik hatalmas vendégszeretetükkel szállást adtak, tippeket, mit csináljunk a királyi városban. árpiéknak vacsit főztünk hálánk jeléűl - ízlett nekik, mert mind megették, - Dórinak már Magyarországon egy zsáknyi Túró Rudit, hogy legyen mit megenni a következő magyar találkozón a Retiroban.
Madrid szép, élhető város, de Budapest ötször olyan szép. Csak negyed annyira élhető. Pedig ha figyelnének a Budapest adta lehetőségekre pl. Demszkyék, akkor itt világváros épülne... Ezért örülök annak, mikor a Jövő Városa iszonyat izgalmas akadálypályát állít nekem minden reggel a Kecskeméti utcában, miközben rohanok az egyetemtre, mert szép lesz, és jó. Most még hangos, és esőben simán megtelnek a lyukak vízzel, és lesz belőle sáros patak, de fél év múlva az egész belváros egy nagy sétálóutcává változik! Ez egy lépés lehet az élhetőség felé - persze akkor jön az ellentábor, és a parkolók?
Madridban 1 teljes napot csak a Pradoban töltöttünk. Íme a kínálatból: Velasquez,Goya, Rembrandt... olyan képek, amiket eddig csak a rajzórák diáiból ismertünk..
Persze a magyarok mindenhol megörülnek egymásnak: hajnali ötig beszélgettünk vendéglátóinkkal,majd másnap még egy letzten Blick Madridra, Hard Rock Café és este irány haza. Több emberrel találkoztunk, kik a Caminoról jöttek. ITt volt Mariann, egy orvos Debrecenből, és Budapestre igyekezett egy adag legénybúcsuztató srác is, kik még mini bikaviadalt is rendeztek a reptéren.
És nyílt az ajtó, Levi és KInga majdnem berohantak a terminálba... Mosolygó családtagok, akik csodálkoztak azon, hogy nem vagyunk csontsoványak, puszik. Ennek az útnak vége lett...
Furcsa volt gyorsan visszazökkeni. Két nap múlva már kezdődött az egyetem, a cserkészet, a rohanás, és talán ötször annyi teher, mint camino előtt. Most is csak azért tudok írni, mert éppen beteg lettem. Az egyetemen úgyis kitört a H1N1 hiszti, lehet, hogy én is elkaptam. :-)
Mi is történt Camino óta? Toborzás, tanulás, őrsik, cserkészhétvégék, felsorolni durva lenne... kicsit el is felejti az ember, hogy volt ott... Öcsivel is, csak elrohanni van időnk egymás mellett, szerintem erre adott sok erőt az út.
És miért mentünk el? még máig nem tudjuk. Igazából kipróbáltuk azt, milyen együtt sokáig - tájékoztatok mindenkit, hogy nagyon jó -, erősítetük magunkat, szívósítottuk magunkat. DE az biztos, itt nem a végcél számít, hanem az út. Megnyugtató volt rajta járni. Míg láttuk a sárga nyilakat, biztonságban voltunk. Amint letértünk, és kerestük a folytatást, megrémültünk. Ilyen lehet az az út is, amit életnek hívunk, nem azt kell várni, mikor van vége, hanem ki kell élvezni minden kis pillanatát, a látványt, a lehetőségeket. Olykor választani kell, merre kell menni a Gondos Kezek által kijelölt úton , de a helyesirányt végszükség esetén egy ablakból kiintegető néni is megmondhatja. Nehéz, fárasztó, de szép. És mikor megérkezel fáradtan, de boldogan dobod le a hátizsákot, nem tudod, sírj vagy nevess az örömtől, hiszen itt vagy, megérkeztél, végül is ide jöttél, erre készültél végig, tudtad, hogy elérkezik. Megnyugodhatsz. Kinek gyorsabban, kinek lassabban telik el az út, de mindenkinek egyszer vége lesz. Minden út más. A miénk is csak egy volt a sok közül, és sokszor picit másképpen gondolkodtunk Öcsivel a dolgokról, hiába mentünk együtt, egymás mellett. Ő is és én is máshogy éltük át, hasonlóan bár, de máshogy. Ez a Camino, ez az élet. Talán egyszer még visszajövünk...
Madrid
Madridban nagyon szepszallasunk volt, az ujonnan epitett negytorony mellett.A vendegadoinkat Dori (metroencantante.blogspot.hu) talalta nekunk, Dorit orok halank hamarabb minnt hinne utol fogja erni.
Este csak beestunk a szobankba, kaptunk egy rovid eligazitast, hogy az alberlo spanyol nem morcos hanem csak be van tepve ugy jo ketnaponta...Reggel 10es keles, majd irany a varos. MAdrid szep es elheto varos, a parkjai gyonyoruek, a varos azert nem europa legszebb varosa, de a hangulat zsenialis, az emberek kedvesek. Es ami nekunk nagyon-de nagyon tetszett az, az hogy igenyesek. MIndenki! (jo szinte mindenki) A nagyik, a bacsikak, a kisgyerekek. Es hetvegen meg az elmondasok alapjan a Retiroban (nagy-nagy, szep csodas park) osszel a csaladok mint valami Marai regenybol lepnenek ki, vagy mintha a boldog bekeidokbol leptek volna elo ugy vannak feloltozve. Mindenki elegans, elvegre megis a kiralyi varosban vasarnapi setara mennek, a parkba...Szoval a kotelezot megneztuk, este pedig mardidi magyar talalkozora mentunk a Retiroba ahol pottyos rudi is elokerult...:-) Este madridi ido szerint koran 1:15 korulre ertunk haza a meg uzelemelo 12 metrojarat egyikevel...
Vegre Madridbol :-)
Igen, szerencsesen megerkeztunk Madridba. Hogy is ertunk ide? Nos ez egy hosszu tortenet...
Finisterrabol valo jelentkezesunk uitan neki is lattunk a stoppolasnak Santiagoba, s onnan Madridba. Orultunk, mert rogton az elso auto elvitt minket egy 3 faluval odebb levo halaszfaluba, SArdiniaba. Nem baj, gondoltuk, mar 8 lm-t elorebb haladtunk. Az ut szelet gondosan kvalasztottuk, hogy hol tud megallni kocsi... Hat fel ora utan egy "Beke Albergue" tlajdonos,igen alternativ kinezetu holgy felvett minket szeteso allapotu renaultrjaba. Mikor megtudta, hogy Madridba akarunk jutni, szabalyosan kirohogott minket, de Sqantiagoig ewlvitt. Jofej volt, spanylo rockzenet hallgatott, es kezzel labbal, de iszonyayt jol eldumaltunk vele. Santiagoban picit szusszantumnk a varos szelen, megkostoltuk egy cola melle automatikusan jaro KAGYLOT!!! (egesz jo ize volt, de undorito...) majd kisutottuk, hogy Madridba Ourense varosa fele tudunk a leggyorsabban eljutni, s onnan mar konnyebb Madridba stoppolni. Hat kiallunk a SAntiago tabla melle... Eletunket kockaztatva, hiszen itt nincs leallo sav, es a varosok eszmeletlenul logikusan kozel vannak az autopalyahoz, es a varosbol rogton fel lehet oda jutni, nem mint nalunk... Szoval egy masfel ora remenytelen varakozas utan megallt mellettunk egy Audi A3. A bankar csavo Ourensebe ment, Real Madrid drukker, Ocsivel tudtak legalabb dumalni, es kitett minket 1010 km, azaz negyvenoit perc mulva Ourense varosanak buszallomasanal.
Ourense meg aztan vegkepp autopalya kozeli, eselyunk sem volt a stoppra helyet talalni. Megyunk busszal. Jo 29 Euro, meg prov¡bañlkozunk a vonatnal, 42 euro, raadasul a kovetkezo vonatok egeszen masnap dewkelottig be vannak telve, nincs hely. 8Ehhez a MAV mit szolna? .-))
Vissza az autobuszhoz. Itt kiderult, hogy a kovetkezo busz, igaz ejfelkor megy, de amire hely van, az csak masnap 15:15-kor... Hat akkor maradunk Ourenseben... 1napot. Szerencsenkre itt mjegy at a Madrid iranyabol erkezo Camino Primitivo Santiagoba, ezert a helyi alberguen lobogtatva cred3entialunkat es meselve tortenetunket bekonyorogtuk magunkat. Ourense minden latvanyossagat lattu, nem egy hu de szep varos, de baromi nagy temploma van, es egyik kapolnaja csak arannyal volt kirakva!!!! Hangulat, kis utcak, kastely, park, hid. Es 7 ora zotykolodes, Msadrid!
Nincs tobb ido! Pussz mindenkinek! Sacvoi
At the edge of the world!
Sziasztok! ma kivetelesen ket bejegyzes lesz, mert ket gep elott ulunk es igy mind a ketten kielhetjuk nemletezo grafomaniaankat.
Szoval Compostellaban reszt vettunk a zarandok misen, ami onmagaban nem volt valammi extra, leszamitva, hogy az elejen elhadarta egy apaca, hogy ket emberr erkezett ma Magyarorszagbol.A katedralis gyonyoru, kivulrol oreges, mohas, kepe van, belul fel van ujitva, pazarul diszitve. A gyontataofulkek kozott van olyan amit regen kifejezetten magyar vandoroknak volt, mert ott magyarul is folyt a gyontataas. A kozepkorban kiedrult, hogy a 4. legtobb zarandok hazankbol erkezett ide. Gondolom a spanyol, francia, nemet utan. Ma sincs maskepp, tan az olaszok miatt az 5. helyen vannka a magyar vandorok iden 490 vandor volt eddig hazanbol, az evi 19000bol.
A mise vege egyfel attrakcioba ment at, a tomjenezo, hatalamss szerkezeten valo himbalasa fenykepezesre es tapsra kenyszeritette a kevesbe muvelt tomeget...
A varosban csaszkaltunk a nap tiovabbi reszeben, ittunk vegre valahara San Migule sort, Kas nevu helyi szorpot, es beultunk egyperegrinosmenure is, ami nem volt annyira olcso, de cserebe, kaptunk egy talnyi eloetelet. (gall leves ill. salata), majd nagy (vagy 2.5 tanyarnyi) foetelet (irtozatos mennyisegu hus, krumplival ill. paradicsomos husgomboc rizzsel) majd desszertnek kis fagyi. Kozben ettunk ket tal kenyeret, es 6 deci bort adtak. Szoval laktatao volt az ut alatt osszeszukolt gyomrunknak nehezere esett bevenni afelelmetes adagokat:-)
A varosban sok park van , rengeteg szep templom, es mivel egyetemivaros a karok patinans epuletei is elszorva helyezkednek el a hangulatos kis utcakon. Szallasunk megint MOnt de Gozo volt, onnan indultunk reggel 26kmre levo Negreriba, ahol ki hangulatos albergure fogadott minket. Az utnak ezen a 3 napjan (amig Finisterrara mentunk) abszolut csond volt es nyugalom, alig volt vandor, szep taj, csendben mehettunk. Masodik napon delutan mar 45 kmet tettunk meg mikor meglattuk az oceant! Leirhatatlan volt! Csodas! Az embernek bizsergett a szive! Igen ez a mi utunk vege, a mi caminoonk ide jott! Masnap pedig mar Finisterra halsz es turistafaluba erkeztunk, ahjol alberguebe becuccolva, varostneztunk, furodtunk az Atlanti (hideg) Oceanba, oriasi hullamiaba ugraltunk, es elveztuk ittletunk minden percet.este kinn a vilag veg csucskon vacsoraztunk a csodas naplementeben. Az ember az egesz oceant latja amerre nezunk ocean ami kekes, biborosban uszik a lenyugvo nap csodas melegito szep sugaraitol. Sok ember mogottunk, de mindenki csondben a latvanynak engedi at magat, paran ruhaikat egetik, mi csak Saci szalmakalapjat egettuk el, kozben halat adva Istennek, hogy elhozott minket ide, hogy vegeigvitt az utunkon. CSodas volt! Visszafele az ut adta elmenyekrol es tapaszatalatokrol beszerlgettunk, de ez egy kulon bejegyzes lesz..
MA mar madridi szallasainkat szervezgetjuk, es tervezunk. Stoppal megyunk MAdridba, ma vagy holnap reggel leszunk ott...
Kinganak, es Gyorgyi neneinke ezuton is boldog szulinapot, es rettegjetek mert szombaton elso fociedzes az evben! Reti kollegatol pedig a mezemet es nadragomat kerem vissza!:-)
A vilag vegen
Regen jelentkeztunk mar.... Mindennek oka, hogy lehetosegunk nem volt ra.
Miert is a vilag vege? Fisterra varoskaban vagyunk, az Atlanti-ocean partjan, Finisterratol 2,5 km-re. Finisterra a camino vege. Amerika felfedezese elott az ismert vilag vege volt. Allitolag itt tortent meg Szent Jakabbal az a kagylos csoda, mikor a viharbol kimentett egy ifjut, egy kagyloban jelent meg. Ezert a camino jelkepe a kagylo. A zarandokok ie megerkezve elegettek hasznalhatatlan ruhaikat, jelkepezve azt, hogy buneiktol megszabadultak, uj eletre szulettek, materialis gondolkodasukat eldobtak. Mi is egettunk tegnap este, a naplementeben. Szegeny mar-mar szalmacafatokbol allo szalmakalapom lett izzon az ocean habjainak martalekava. A rozsaszinu szalagot rola azert megtartottam .-) Emlek a caminorol.
De mi is tortent velunk? SAntiagoban egy napot pihentunk, megcsodaltuk a varost, es reszt vettunk a zrandokok misejen a katedralisban, delben. Igazabol ez volt az igazi megerkezes SAntiagoba. Megaldottak minket, elmondtak hany zarandok erkezett be aznap, honnan, a camino melyik reszerol indult. Magyarok meglepoen sokan vagyunk. ERdekes, mert allitolag egy 200 evvel ezelott 4. legtobb zarandok magyar volt. A katedralisban lattunk is ere bizonyitekot: az egyik gyontatoszeken, ami mar regi darab volt latinul allyt a felirat, hogy magyar es nemet nyelven gyontatnak ott. A masik ket gyontato szeken olasz es francia, a tobbin spanyol volt. Persze ez mar nem mukodik, de jol esett latni :-) A zarandokok megaldasaban az exrta, hogy a katedralis kozepen van egy hatalmas, csillar meretu tomjenezo. A katedralis latin kereszt alaku. Az aldas resznel a tomjenezot egy baromi nagy csigaval a kerezt minden oldalaba kilengetik. Ott hombalodzott egy csillar, szorva magabol a tomjent. Vicces volt. Vajon hany ilyen tomjenezo repult mar ki a katedralis ablakan? :-)
Santiago szep varos, tele kinccsel, tele a caminora utalo kagylokkal, bazarosokkal, emberekkel, akik ki akarjak hasznalni a tomeget, es minel tobb penzt probalnak roluk lehuzni, kozepkori epuletek, nagy parkok, egyetem egyetem hatan. Szoval jo hely.
Compostellabol penteken indultunk tovabb. Elottunk 90 km. 22-t megtenni is nehez volt egy nap`pihenes utan :-). Negreira tipikus gall varos, meg itt is vannak tehenek, dombocskak, zold erdok, eukalpitusz. SZoval itt aludtunk egy pici alberguen, amiben eloszor!!! nem volt emeletes agy. Egeszen hangulatos volt. Masnap sietve mentunk 52 km-t a tengerparti Cee varosaba, mert tudtuk, Fisterreben osszesen 20 agy van, es mindenki ezt probalja becelozni, az elozo varosokbol is... Szoval delutan 4-kor meglattuk az oceant. Sutott a nap, szel volt, a kek viz vakitott, de rogton feltoltott minket energiaval! Ceebe, mint hullak erkeztunk, egyetlen vagyunk egy pici vacsi esegy jo puha agyiko volt. Mgkaptuk! Masnap igaz nem kipihenve, de lelkesen tettuk meg az utolso 11 km-t Fisterra varosaba, a halaszfaluba, ahonnan mar csak 2,5 km es ott leszunk a vegen. Megpihenve furodtunk az ocean ember nagysagu hullamai kozott, ami a balatoni vihari hullamokat meg igy szep idoben is boven lepipalja .-) Jo, mert kicsit nagyobb, mint a Balaton.
Ujabb ismerosokkel talalkoztunk itt. Magyarokkal, meg masokkal, pl. francia holggyel, aki Avignon kozelebe invitalt minket, ott lakik a MontBlanc alatt, es a tengertol 1 orara, luxemburgiakkal stb. Este a naplementehez minden zarandok kivonult a vilagito torony ala. Mi vacsoraval, es maradek palinkankkal unnepeltuk meg a 0,00km ko elerkezeset. Volt mikor a Santiago 790 km-felirat alatt fotozkodtunk... :-)
Megtettunk 880 km-t gyalog. Tobben egettek ott ruhaikat, majd a nap lebukott a horizont ala.
A camino veget ert. Talan egyszer meg vissza jovunk. Most egyenlore, az elkovetkezendo evekben biztosan nem. Talan nem a francia utat, hanem az eszakit Oviedobol valsztanank... meg nem tudhatjuk.- HA majd hiv az ut jovunk. De most ezt befejeztuk. A francia ut, az el camino nekunk ez volt, bivakolasokkal, kalandokkal, arcokkal, helyekkel.
Madridba folytatodik utazasunk, de ez mar csak "nyaralas" vilagjaras.
Es hogy miben valtoztunk? Meg nem tudjuk, de ha haza erkezunk biztosan kiderul.
Saci voltam de Ocsi is mindenkit udvozol!
A vilag vegen
Regen jelentkeztunk mar.... Mindennek oka, hogy lehetosegunk nem volt ra.
Miert is a vilag vege? Fisterra varoskaban vagyunk, az Atlanti-ocean partjan, Finisterratol 2,5 km-re. Finisterra a camino vege. Amerika felfedezese elott az ismert vilag vege volt. Allitolag itt tortent meg Szent Jakabbal az a kagylos csoda, mikor a viharbol kimentett egy ifjut, egy kagyloban jelent meg. Ezert a camino jelkepe a kagylo. A zarandokok ie megerkezve elegettek hasznalhatatlan ruhaikat, jelkepezve azt, hogy buneiktol megszabadultak, uj eletre szulettek, materialis gondolkodasukat eldobtak. Mi is egettunk tegnap este, a naplementeben. Szegeny mar-mar szalmacafatokbol allo szalmakalapom lett izzon az ocean habjainak martalekava. A rozsaszinu szalagot rola azert megtartottam .-) Emlek a caminorol.
De mi is tortent velunk? SAntiagoban egy napot pihentunk, megcsodaltuk a varost, es reszt vettunk a zrandokok misejen a katedralisban, delben. Igazabol ez volt az igazi megerkezes SAntiagoba. Megaldottak minket, elmondtak hany zarandok erkezett be aznap, honnan, a camino melyik reszerol indult. Magyarok meglepoen sokan vagyunk. ERdekes, mert allitolag egy 200 evvel ezelott 4. legtobb zarandok magyar volt. A katedralisban lattunk is ere bizonyitekot: az egyik gyontatoszeken, ami mar regi darab volt latinul allyt a felirat, hogy magyar es nemet nyelven gyontatnak ott. A masik ket gyontato szeken olasz es francia, a tobbin spanyol volt. Persze ez mar nem mukodik, de jol esett latni :-) A zarandokok megaldasaban az exrta, hogy a katedralis kozepen van egy hatalmas, csillar meretu tomjenezo. A katedralis latin kereszt alaku. Az aldas resznel a tomjenezot egy baromi nagy csigaval a kerezt minden oldalaba kilengetik. Ott hombalodzott egy csillar, szorva magabol a tomjent. Vicces volt. Vajon hany ilyen tomjenezo repult mar ki a katedralis ablakan? :-)
Santiago szep varos, tele kinccsel, tele a caminora utalo kagylokkal, bazarosokkal, emberekkel, akik ki akarjak hasznalni a tomeget, es minel tobb penzt probalnak roluk lehuzni, kozepkori epuletek, nagy parkok, egyetem egyetem hatan. Szoval jo hely.
Compostellabol penteken indultunk tovabb. Elottunk 90 km. 22-t megtenni is nehez volt egy nap`pihenes utan :-). Negreira tipikus gall varos, meg itt is vannak tehenek, dombocskak, zold erdok, eukalpitusz. SZoval itt aludtunk egy pici alberguen, amiben eloszor!!! nem volt emeletes agy. Egeszen hangulatos volt. Masnap sietve mentunk 52 km-t a tengerparti Cee varosaba, mert tudtuk, Fisterreben osszesen 20 agy van, es mindenki ezt probalja becelozni, az elozo varosokbol is... Szoval delutan 4-kor meglattuk az oceant. Sutott a nap, szel volt, a kek viz vakitott, de rogton feltoltott minket energiaval! Ceebe, mint hullak erkeztunk, egyetlen vagyunk egy pici vacsi esegy jo puha agyiko volt. Mgkaptuk! Masnap igaz nem kipihenve, de lelkesen tettuk meg az utolso 11 km-t Fisterra varosaba, a halaszfaluba, ahonnan mar csak 2,5 km es ott leszunk a vegen. Megpihenve furodtunk az ocean ember nagysagu hullamai kozott, ami a balatoni vihari hullamokat meg igy szep idoben is boven lepipalja .-) Jo, mert kicsit nagyobb, mint a Balaton.
Ujabb ismerosokkel talalkoztunk itt. Magyarokkal, meg masokkal, pl. francia holggyel, aki Avignon kozelebe invitalt minket, ott lakik a MontBlanc alatt, es a tengertol 1 orara, luxemburgiakkal stb. Este a naplementehez minden zarandok kivonult a vilagito torony ala. Mi vacsoraval, es maradek palinkankkal unnepeltuk meg a 0,00km ko elerkezeset. Volt mikor a Santiago 790 km-felirat alatt fotozkodtunk... :-)
Megtettunk 880 km-t gyalog. Tobben egettek ott ruhaikat, majd a nap lebukott a horizont ala.
A camino veget ert. Talan egyszer meg vissza jovunk. Most egyenlore, az elkovetkezendo evekben biztosan nem. Talan nem a francia utat, hanem az eszakit Oviedobol valsztanank... meg nem tudhatjuk.- HA majd hiv az ut jovunk. De most ezt befejeztuk. A francia ut, az el camino nekunk ez volt, bivakolasokkal, kalandokkal, arcokkal, helyekkel.
Madridba folytatodik utazasunk, de ez mar csak "nyaralas" vilagjaras.
Es hogy miben valtoztunk? Meg nem tudjuk, de ha haza erkezunk biztosan kiderul.
Saci voltam de Ocsi is mindenkit udvozol!
megjottunk!!!!!!!!!!!
SZoval, kedves Mindenki, mielott elkezditek olvasni ezt a bejegyzest, ugorjatok a 2 bejegyzessel odebbi, camino 8 cimkes, Ganej Galicia cimu bejegyzesunkre, majd onnan a c. 9-ra a 100-on belulre, es csak azutan olvassatok el ezt a bejegyzest!!! Koszonjuk!
Elolvasom »
100on belul
Hogy az izgalmakat fokozzuk,szetosztottuk az elmult napok torteneseit, hogy most hol vagyunk, az legyen a vegenek a meglepije :-)
POrtomarinba 42 km-t mentunk. AZ ut egyhjangu, tanyak, thenek, buz, kicsi erdo.
De, reggel SArria varosa volt a cel. EZ a varoska nagyon lassan akart elerkezni, raadasul vasarnap leven boltrol almodni sem mertunk, es fenyegetett megegy mumus: Ha 100 km-t megy valaki a caminon, zarandoksagat elismerik, ezert vandorok ezrei csatlakoznak be itt. A varos 101 km-re van SAntiagotol. OK a kocavandorok. Akik kis taskaval mennek napi 10 km-t, mert csomagjaikat a kovetkezo albergueig kocsival elviszik, ott elfoglaljak a helyeket. Szemetelnek az uton, nem tudjak mit kell valaszolni az Uton oly szokasos koszonesre, a Buen Caminora! (=jo utat!) tisztak, fittek, de zihalnak az emelkedon, hangosak... MInt egy nyaralas, nekik ez teljesen olyan. De CSAK mint egy nyaralas, nem tudnak rahangolodni. Mindenkinek megvan a maga caminoja.. nekik ez. A camino mindig valtozik. Most az utolso szakaszon nem a sivataggal, nem a hegyekkel, a vandorok sokasagaval kell egy picit megkuzdeni, a turelmet nem elvesziteni... Az ismeros arcokkal mar osszekacsintunk. ILyen egy hosszuhajo, hosszulabu, alkohollal uzemelo csoves kinezetum, de jofej vandor, akinek a szaja a fuleig er, es megy mint atom, ilyen a nemet Landshutbol, aki megrogzott templomos imado, keni vagja a turamarkakat, es nala a donativos szallas = 0 euro, mert az o adopenzebol tamogatjak Spanyolorszagot, es elso dolga mindig atnezni a hutot, hogy mit lehet elvinni (mint nekunk), emelett vilagvandor, kalandor, de banki tisztsegviselo civilkent... Vagy az az ember, aki fel oldalara lebenult, s most hogy kezd gyogyulni, halat adva az egnek jon az uton, olyan tavokat minden nap, mint mi... Sokan vannak. Ebbol egy 100 km-t meno kimarad, ok nem ismerkednek, ook csak egymassal torodnek.
POrtamarinban ok toltottek meg a szallast. A varos kicsi, van egy szep templom, egy felduzzasztott to, mely ritkasag errefele, es folklorfesztival. (s)
Este vegul egy parkban aludtunk, mert napkozben az albergueben megfurodtunk, es vacsoraztunk, igy az alvasert nem fulott kifizetnunk 6e-t. A park nyugis, csodas puha selymes zold gyeppel, felho egy szal se az egen, kenyelmesen aludtunk , mikor ejfeltajban iszonyatos esore ebredtunk, mi cska neztunk mint az azott urgek, hogy ez az egi alda meg honnan amikor csillagos az eg, majd lassan eszrevettuk, hogy a locsolo berendezes bekapcsolt. Lassan -lassan beindultak a reflexeink ami arra volt jho, hogy mikor a masodik kore jott a spriccolonak a polifoamomat mint pajszot felemeletem vedelmunkre, majd a 3. kor elott elkezduk az evakualast a park egy tavolabbi pontjara...Inenn 10 perc mulva ujabb menekulest kellett halalt megveto batorsaggal vegrejahtani, amit en nem keves szoval illlettem, vegul 2-3 rovid futassal minden immar nedves vagy azott holminkat kimenettuk az elbergue kopott fuves kertjebe, ahol reggelig nyugodtan vacoghattunk a vizes halozsakjainkban..(igazabol en jol aludtam azt leszamitva, hogy halotarsam:-)) minden 5. percben poziciot valtott ami altal en is inzultalva lettem.....)
reggel tovabbindultunk Casanova fele, Palas de Rein keresztul, az ut szep, kisebb nagyobb dombok, kis tanyak, utkozben Saci gyakorolhatta nyelvtehetseget (rossz az aki rosszra gondol), a nemet csavoval talalkoztunk es engem eleg hamar tokeletesen kizarva abeszelgetesbol nemetol folyt a szo 1.5oran at. Hat igen Sacinak jo a nyelverzeke, ismetelt tapasztalat... En kicsit rosszulvoltam, (nem feltunesi viszketekseg miatt), elcsaptam a gyomrom meg pici laz, de mara jol vagyok...(o)
Mire Casanovaba ertunk omlott az eso. Persze ez okbol 2 kmes szakaszon egy olasz parral futottunk elat-halal csatat az albergueig, de hala Istennek, volt hely mindnyajunknak. Ott aztan tegnap esti kalandunk miatt ropke 3 orat aludtunk, csak ugy delutaniba, majd egy gyors vacsi utan ismet vagy 10 ora alvasreggelig.
Kenyelmesen kezdtuk a napot, ugy terveztuk, hogy csak a 23 km-re levo Arzuaig megyunk, mivel elozo nap is vagy 30-at mentunk es azelott pedig negyveneket. Az ido kellemes, a taj galiciai, tehat erdos, az ut ide-oda kanyarog, neha mar eleg idegesitoen. Patakok, buja, sotet erdok, paframnyok, nedvesseg. Kb. fel 1-re voltunk a varosban. MIndenhol hatalmas plakatok a magan szallasok elott. 9 euroert reklamoztak maguklat. JOval olcsobb mint egy hotel, de nem magyar diak penztarcajanak valo... Megkerstuk a koz alberguet. 46 agyas, ezt tudtuk. Odaerunk, tekergo sor... KIszamoltuk, kis szerencsevel talan egy matrac juthat nekunk a foldon. Mindez masfel oraval a nyotas elott. 2-kor kinylit a hely, elottunk 3mal derult ki, hogy egyaltalan nincsen tobb hely. Matrac sem. Mindez persze ugy, hogy 1 oraig meg pluszban sorba alltunk, nem szolta volna, hogy eselyunk sincs. Hat akkor megyunk tovabb... A vicc: a mogottunk levok ekkor mar ugy gondoltak a maganszallas megsem olyan draga. ES nemet es spanyol diakok voltak. Az elottunk levo nemet nyugdijasoknak, meg spanyol gazdagkinezetu kozepkoruaknak nem allt volna semmibol meg plusz 6 euro... Benyomtunk 1 l colat es 1 tabla csokit es irany a ovetkezo szallas, ami cirka 15km-re volt. Utkozben talakoztunk DAviddal Magyarorszagrol nana, aki el fogja kesziteni az elso vicces videot a caminorol. Youtube, rockycamino... 2 het mulva a vilaghalon (s9
A srac joarc volt, o is osprey taskaval, es szamaomra most derult ki, hogy hulladekeokbol van 100% varrva a taskam, ez elsore kicsit demoralizlat, hogy az en szeretett zsakom szemetbol van (ezt Saci sem alltotta az orrrom ala dorogni, karorvendve:-))), de lagalabb kornyezetbarat:-)
Sracot elhagyva, szallasra megerkezve, egybol tovabbindultunk, mert lassan lassan mar szokasos todos completo fogadott minket. meg 3 km es egy regi tornacsarnokban lett szallasunk, de legalabb ingyen....
Reggel kenyelmes start es becelozva Entre de Camino albergue San Lazaro 1km-e Santiagotol...
Izgalmak a tetofokon, remelem erzitek...!
Ganejos Galicia
Meg koromsotetben reggel 3/4 6kor indultunk neki Vrga de la Valcarcebol utolso nagyobb kihivasunknak, a galiciai hegyeknek. O Celebrio a hatar Castilla es Leon tartomany es Galicia tartomany kozott. Galicia a gallokhazaja, rokonsagban a skotokkal, ez nepzenejukrol is megallapithato. Alitolag Astwrix es Obelix is innen szarmazik, marmint gall, de a mese nem itt jatszodik... Mindegy, az biztos, hogy a skotokkal rokonok. A hwely viszont nagyon szep lett. O Celebrio 1000 folott joval, es hajra!!!(s)
Szoval gallicia, tenyleg szep a taj, szep hegyek, de mindenutt undorito buz es tehentragya folyik le a kis piszkos putrik utcain, sokkalta szegenyebb hely mint a tobbi, minden telepules palatetos, gondolom normal spanyolos cserpere nem tellett, mindenutt az allatok kint legelesznek az utcan (bikak is), regi traktorok es sok-sok felismerhetetlen urulek es buz....A novenyzet szep, mesebeillo, kalandos, nehol magas eukalpitusz fakbol allo erdok, rengeteg almafa, sok-sok tehen (a legolcsobb tej innen van, 0.56e) az emberek abszolut nem baratsagosak nem koszonnek vissza magukbafordulokbbak. Elerve Triacastela nevu nagyobb telepulest a boltban dobbenve vettuk eszre, hogy kegyetlenul kihasznaljak az eladok, hogy kozel 10km-es korzetben ez az egyetlen bolt....(egesz gallicia kis telepuleseire jellemzoek a magasabb arak, de a sorok jo).(o)
Triacastletol ismet szurdokon kersztul vitt az ut, a fout mellett SAmos vatosaig. Samos tulajdonkeppen egy hatalmas bences apatsag, korulotte telepulessel. Az albergue persze: todos compledo, de biztositottak matracot az apatsag egyik termebenm. Mindezt viszont hatalmas titkolozas kozt tettek. CSakl egyutt indulhattunk pontban este 10-kor, csak reggel fel7-kor volt szabad ebredni, a termet bezartak, raadasul a kod is ratelepedett az apatsagra ami enyhen Umberto Eco regenyere emlekeztetett... Az apatsag nagy, ugy nez ki, mintha egy ortodox epulet lenne...
ez este is egyutt vacsoraztunk Oliverrel... Es megismertuk Daniit Madridbol, aki igazabol kolumbiai, de nagyon jofej (s)
Szoval Oliver.Racionalisan: 17 eves, szokes haju, kekes szemu, nyizge, nagyon naiv..Ady gimibejaro, magyar faktos gyerek, 100E-val pamplona ota,ahonnan kezdte az utat. Szamunkra eleinte egy segitsegre szorulo koldus kepet mutatta,es enm tudduk eldonteni most kamuzik arrol,hogy mar csak 5 euroja van, vagy nem...Mindeneserte, ugy gondoltuk a JoIsten most a mi irgalmassagujnkat is keri igy meghivtuk ketszer haromszor etkezni magunkkal, meg a szallasat is ki akartuk egyszer fizetni, de azt nem fogadta el...Fura srac, nem tudjuk hova tenni, kiscit esetlen es mig magat a vilagjaro kalandornak kepzeli, kivulrol inkabb a szerencsetlen koldusra hasonlit,bar nincs jogunk elitelni:-)) De rizst fozni megtanitottuk. (o)
Masnap utunk Portomarinba vezetett..(o)
folytatas a camino 9 alatt:-)
Sok-Sok orom
Astorgat reggel koran elhagyva, vagtunk neki a sotetnek, a spanyol szobatarsainkkal egyutt, akikkel job lettunk, ok is egy par, nalunk idosebbek 2-4 evvel, es ket reszletbe csinaljak az utat. Szobatarsaink voltak, ugyanis, olyan luxusban volt reszunk, hogy 4 agyas szobaban voltunk.
A taj szepen valtozik, emelkedik, es erdosodik oromunkre. Vegul 1501 m magasra kapaszkodtunk fel, ahol a Cruz Ferrata (hatalmas magasban vaskereszt) magavalragado latvanya fogadott minket. Itt gygors pozolos (lettek kepek az en picasawebemen ocsi46@gmail.com), utana lefele mentunk..(o)
Meg atmentunk Foncabon, ahil regen a vandorokat vad kutyak teptek szet... A legenda szerint. A Cruz Ferratatol nem messze fekszik Manjarin kozseg, kemeny 2 lakossal, es rengeteg rom hazzal. Itt egy kisebb szusszanas utan utunk El Aceboba vezetett. Ez egy kb. 1300 m magasan levo 20 fos falu, mellettunk 2200 m mafgas csucsok... Itt egy ingyenes szallashelyet talaltunk, vendeglatoink franciak voltak, es csaladi hangulatot kivantak teremteni, szoval kb. 25-en lehettunk ott, de egyutt vacsiztunk, egyitt foztunk, beszelgettunk. A spanyol parral ismet talalkoztunk, veluk megkostoltattuk a palinkat .-) Es megtudtuk toluk az igazi sangria receptjet.
ESte fel 10-kor csodaszep naplementet lathattunk, beragyogta a hegyeket.
Reggel 6-kor kaptunk reggelit, majd indulas Ponferradaba, ez kb. 17 km-es etap volt. A varosba az ut szep, hegyes, lejtos, a varos egy lakotelep... Kozepen persze egy nem elhanyagolhato meretu templomos varral, ami kb. 900 eves, nehany hangulatos utcaval, es egy semilyen bazilikaval. A tobbi lakotelep. ES akartunk tegnap is irni, de a nettel atvertek minket, szoval nem jott ossze .-) A szalas igaz ingyenes, de inkabb hasonlitott egy menekulttaborra, mint szallasra. A szobatarsaink legalabb nagyon jofejek voltak .- (s)
Egy allanadoan rohog bananzabalo aranyos medvemeretu barzil allatorvos es egy barcelonai lany aki kinai orvos. Marmint kinai orvoslasbol van diplomaja. (meg mernoki is). A sractol kaptunk finom csokit, mig a lanynak kihasznalva a kepessegeit, en rendeltem egy altalanos viszgalataot, ami akupunkturat is tartalmazott. Ket tut (!!!) is nyomott a labamban, hogy az achilles inama ne fajjon, hat en mikor meg hozzam se ert uvoltottem mint , mint a szamar a szomszedban, devegulis nem is lehetett erezni, hogy belemdofte a tuket, a labam meg ma megint faj...es en foztem este ami nagy cirkusz volt, de finom lett a vegeredmeny (o)
REggel koran keles, cel Vega de la Valcerca. Az ut elente hatalmas szolosok kozt vitt. Atmentunk az itteni Tokajon, Cacabelloson, ettunk szolot a lugasokbol :-), Villafranca de Beloniz reneszansz varat, girbve-gurba utcait megcsodaltuk, majd egy ERdelyre es Felvidekre hajazo szurdokos tajon ertunk ide be. A falu kicsi, van egy varrom egy jo magas hegy tetejen, es egy baromi nagy autopalya volgyhid, a szallas nem tul hangulatos, megismerkedtunk Oliverrel - rola tobet holnap-
(S)
HOla, es a sangriba a legrosszabb bort tegyetek, narancsle es citrom!
Kicsit megpihentunk...
Sziasztok!
Valojaban mar tegnap irtunk volna, csak az alberguen elment a net, pont mikor a ment es bezarra kattintottunk, minden elszallt, meg a penzunk is :-) de megprobaljuk az iromanyt valamennyire felidezni...
Ma Astorgaban vagyunk, mar kozeledunk a kantavriai hegyekhez, de mi is volt az elmult 3 nap, azt is megosztjuk...
Szoval Religeost koran elhagytuk es felkeszultunk egy 26 km-es Leon varos bevetelhez. Hat felulbecsultuk magunkat... Egyreszt faradtak voltunk mar, masik ok, eguyszeruen az ut a varost folyamatosan kerulgetve ert be a kozpontba. Ez olyan volt, mintha Budapestet Solymarrol eloszor a Harmashatar-hegyrol pillantanank meg, onnan az ut a Janos-hegyre, majd ossze-vissza kujtorogva a Sas-hegyre vinne, es onnan jutnank le Csepelre, es meg onnan kellene a Bazilikahoz menni.... sZoval kivoltunk, de karpotolt minket Leonban a benedek-rendi apacak kedvessege, kik potom 2 euroert mindkettonknek szallast es masnap terulj, terulj asztalkamos reggelit adtak.
Leon erdekessege a sok uccccacska, specialis etelkulonlegessegei es katedralisa, aminek 1900 negyzetmeternyi uvegablaka van. Ezzel Zebiben 3-4 kertet be lehetne uveghezni.... (Saci)
Este Leonba imadsagra mentunk,amit az apacak tartottakl nekunk, szamomra nagyon szep volt az enekuk hat meg ahogy Saci is enekelt!:-) Erdekes ebben a zarandokletben, hogy mindig tovabb kell menni. ES mikor megerekeztunk Leonba, nekkem abszolut nem volt kedvem tovabbmenni, mintha megerkezett volna az ember, mintha az utunk vegere ertunk volna. Es este megintcsak elokerulnek a terkepes lapok, es tervezzuk a holnapot. A camino alatt mar most megtanultunk nagyon osszeszedettnek lenni, es akatero is novel. Minden reggel hatkor fel kell legkesobb kelni es tovabb kell menni. MEgy tovabb az ut...Es ahogy az apaca mondta Leonban, eszre kell vennunk kozben Isten ajandekai az uton, es aki figyel erre az igazi zarandok. SOkan le teljesitmenzturazosoznak minket, mert egy ketszer gyorsan m,egyunk, de ez a mi utunk, es sokszorta mi is megallunk megnezni az ujabb kis-kiscsodakat. MOst is megpihentunk, ja es ma is teljesne varatlanul mesebe illoen kinaltak minket utkozben egy kis banannal meg sutivel. Kis ajandekok mndig vannak,ma elhataroztuk, hogy netezunk es erre a net ingyenes innen.
Leonbol, unalmas ut vitt tovabb Hospital de Orbigoba, ahol nem ment anet, es ami egy ngyon, de nagyon szep varos, hosszu 14 lyuku hiddal, szep szallassal, finom etellel. En asszem befejezem, mert mar ngyon sokat irtam es Saci mar irna...(o)
Ja a hidrol csak annyit, hogy osszesen ket lyukan csorog at a folyo, as tobbit fuvesen, perknak hasznaljak. Itt mar a kb. ket-harom napja velunk jovo tarsasaggal aludtunk egyutt. Vannak mar ismeros arcok, van akik kozuluk csak Burgosban, vagy leonban kezdtek. Oket onnan lehet felismerni - ut kozben is -, hogy meg tisztak, nem sanitanak, folyamatosan fajlaljak mindenuket, apolgatjak nagy gonddal labukat. Nekunk ilyen ket hete volt... Mindenkinek pertsze a sajat caminojat kell jarnia. Mi ezt valasztottuk, ok azt.
REggel koran startoltunk innen, mert Astorgat kivantuk megtamadni. A taj vegre valtozott!!!Megjelentek a dombok, a cserjes erdok, es mesze magasodnak a hegyek. Astorgaban kipihenjuik magunkat, mert hegyeket maszunk holnaptol. Tudni kell Astorgarol, hogy Spanyolorszag elso csokigyarai kozt volt az itteni. Volrtunk csokimuzeumban, minden masodik boltban csokit lehet kapni, e egy kilos tablat!!! Van narabcssarga, kek, rozsaszin, piros csoki, van mindenfele gyumolcsos, ez a csokik fovarosa!!!! Persze borsos aron. No es a romaiaknak egy jelentos hispaniai bazisa volt... A camino egyebkent vegig koveti a romai utakat, neha azokon jarunk.(Szivemnek oly kedvesek a romaiak :-)
Holnap tehat sok van hatra. Jelentkezni biztosan nem tudunk, mert csak olyan telepulersek vannak, amiken 2 ember lakik es azok is az alberguekat mukodtetik...
Sok udvozlet, a tejberizs sok kakaoval es lekoval nagyon finom, de palacsintat is egyetek, helyettunk is!
Ocsi es Saci
Feluton... Across the desert
Ma Religeos pici, Isten hata mogotti falubol jelentkezunk, 25 km-re Leontol.
Szokasostol elteroen 5-kor keltunk, mar akkor is iszonyu meleg volt, tehat fazos leven, nem vettem pulcsit... ES mentunk... Es a sivatag neha napraforgofoldekke, neha buzatablakka valtozot. Az ut poros, mellette orszagut, idehallottuk z autopalyat, az egyetlen latvanyossag a mellettunk elrobogo vonatok voltak. Kb. 44 km-t haladtunk igy, a varosok/falvak kb. 14 km-re voltak egymastol, mind 50 llakosu... Koztuk a semmi.... Sahagun volt az egyetlen nagyobb telepules, de szegeny megyeben jarunk, az is leginkabb egy vadnyugaton elpottyintott kocsmasvarosra hasonlit a sivatag kozepen. (Saci)
szoval ugy kell elkepzelni, hogy egy feher sima ut, megy a halaba es tovabb, balra juharfak vegelathatatlan sora, csak a tudat tartja az embert, hogy mar feluton vagyunk Finisterraig km-ben, es nem napban, nyugi apa most a 44km alatt a sivatag minden latvanyossagat megnezhettuk..:-)) az atlagos sebessegunk 11 juharfa/ perc, amugz kb 5km/h.
Egy atlagaos napunk igy nez ki mostanaban:
5:30, Saci telefonjara keles, majd kis pakolaszas, Saci szebbiti magat (hogy hova azt nem tudom, mert eleg csinos amugy is:-))), en halozsakot pakolok, majd qvatro kave con lecche, azaz en egy kave, Saci 3 kave, tejjel...11ig menes, kozben csodas napfelkelte, aztan reggeli/ebed/uzsonna, menes 4ig, kozben meghalas es feltamadas, es varosnezes. 4kor albergue (szallas), zuhany, Saci finom foztje, Ocsi masszirja, neteles, alvas...Talalkoztunk Edittel (aki lehet, hogy energiavampir) es masodjara csinalja a Caminot...De a vele valo beszelgetes egyetlen tanulsaga, hogy, mindenkinek magvan a maga Caminoja, mindenki a sajat utjat jarja, es mindenkinek mas a keresztje amit vinni kell itt. (o)
Koszonettel:
Saci es Ocsi pilgrimek
Isten tenyeren
Ujra itt vagyunk, egy pici, "sivatag"-beli falucskabol jelentkezunk, amit Ledigosnak hivnak, es 54-en lakjak. (Az elozo 6 km-re levo telepulest 46-an laktak...)
Burgosbol mar 3 napja eljottunk. Ott negyed 8-kor startoltunk, eljottunk a katedralis mellett, amirnek nagysagarol viszonyitas keppen csak annyit, hogy ket oldalkapolnajaban ois voltunk a kb. 10-bol, az egyik akkora volt, mint a pesti ferences templom, a masik, mint a zebegenyi... Szoval nem hiaba vilagorokseg.
Aztan jottunk, es jottunk. A taj egyre inkabb kezdett sivatagra hasonlitani. Eleinte vegelathatatlan buzamezok mellett ment utunk, majd ez atvaltott szikes, kopar, kihalt, koves talajba. Semmi zold, semmi fu, csak legyek es 48 fok. Ja, es mindez kb. 800 m magasan, a fennsikon. A faluk mar lekoltoztek a volgyekbe, mig Navarra tartomanyban minden hegyre epult, itt minden a volgyekben, az idoszakos folyocskak mellett huzodik meg. Meg a kutyak is siestaztak... csak mi mentunk .-)
Aztan megtudtuk, hogy egy uj tartomanyba ertunk La Riojabol. Castilla y Leon tartomanyban vagyunk. A tartomanyok itt onallo, autonom egysegek, sajat parlamenttel, es ezek vannak megyekre osztva. Itt Castilla es Leon tartomanyban mi mar 2 megyet is bejartunk: Burgost, Palentiat, es most jon Leon.
De a legerdekesebb talan az, marmint a legjobb, hogy a mult heti sok.sok szivas, illetve az eznapi rengeteg kimerultseget kovetoen a Joisten a tenyerebe vett minket, mert rengeteg gondviselesben volt reszunk(S)
Mar vagy 30km-t mentunk tegnapelott, es nagyon faradtak voltunk mikor egysezeribe az ut egy regi templomromon keresztul vitt (San Anton), ahol vizet ugyan nem de ingyen kolat talatunk...Aztan a celallomasunkrol azt hittuk hogy meg joval messzebb lesz, de kiderult, mikor beertunk egy faluba, hogy mar megerkeztunk. Igy a szamitottnal egy oraval hamarabb voltunk Castrojerizben. Ott futottunk ossze Govannival aki segitett szallast talalni, egy vidam rendes ficko, kis spanyoltudassal, de olasz tudasat siman segitsegul vehette...A szallas donativos, aranyos haziak, Fernando es Maria, akik ket nagy puszival koszontottek, reggel szep zenere keltunk es reggelit is kaptunk...Szoval tenyleg Isten kezeben vagyunk..Utana Fromista 26 km, unalamas sivatagi ut,szamaras aranyos vandor, szep napfelkelte 7:00-kor. A varos 956 lakosu, 3 templommmal, 11. sz, 15.sz, 18.sz, (Szt. Marton, Szt. Peter, Sz. Maria), 5 etterem, 7 hotel, hazankba viszonyitaskepp az 1100 lakosu Zebegenzbe mennyi is van...?:-)(o)
Mai napunk pedig fel hat elott kezdodott, sotetben , majd napsutesben eloszor 19 km-t botorkaltunk, majd ismet a tuzo napon, a sivatagban, 17 +6 km. Az ut uncsi volt, mar a delibabokat keresgetjuk. Sok a hangulatos alberguenkban a nemzetiseg, meg Amerikabol is vannak...
Mi jol vagyunk. Kicsit leegtunk, a hatunk allandoan faj, de ez altalanos, ha eppen nem zt erezzuk, akkor a labunk, terdunk, bokank. DE a taska mar orok barat marad, es szerintunk otthon is mar csak sarga nyilak, es kagylocskak utan tudunk ,ajd tajekozodni .-) (s)
en enm egtem le kikerem magamnak, koszonom..:-)(o)
jah es eset masszolasokat adunk egzmasnak,nagyon kiraly. Amugy most alszunk eloszor sorba 4szerre agyban...
udv:
Saci, Ocsi
295kilometeren tul, mar egy hete
Sziasztok!
Tegnapi celunk 48km volt es 52 lett belole ez eddig a legtobb egy nap. Az ok a szokasos, betelet az albergue. Ahonnan indultunk az egz gyonyoru kis varos, amirol Saci fog irni. Ahova mentunk volna az egz kis templom egy nagy szallassal ami az orrunk elott telt be. Faradtan leultunk a foldre kajalni, meg kitettuk szarado ruhainkat, mire kijott egz gege metszett ven csavo, arany fedovel a gegejen es elkezdett kohogni, hogz takarodjunk. "Bocsass meg vetkeinket mikeppen mi is megbocsatunk az ellenunk vetkezoknek"...:-) nagyon napirajzosan tudtam volna banni a csavoval...Meg annyi tolem, hogy ma nagyonn de nagyonn finomat vacsiztunk, salataremek by Saci... (o)
A tegnapi napunk Sancto Domingo de la Calzidaban kezdodott. A tunderi varost allitolag Szt. Domonkos alapitotta, kisallata a tyuk es kakas egy legenda szerint (ezek sult allapotban foltamadtak, mikor egy csodat, nevezetesen egy kivegzest tulelo fiatal fiu megmenekuleset kellett bizonyitaniuk. A fiu artatlan volt es pont ebben a varosban konyorgott Domonkoshoz, mentse meg...) Sokat mentunk. Taskank mar hozzank nott, nyomja is a hatunk, meg nem is. Furcsa mar nelkule jarni, de jo levenni.
Az ut Beloradoig monoton, majd Villafranca fele vette az utat, ahol keresztezi a hegyek utjat. A falucska utan 1400 meteres magassagig emelkedtunk. Es megtudtuk, hogy a kornyekbeli hegyek 2150 m magasak is megvannak . (Van koztuk egy Szent Milan hegy is :-).
A versenyfutas igazabol innentol kezdodott: az ut szep volt, feyoillat, viragok, erdo, egy-eguy kigyo, madarka, vandor, avagy peregrino sehol... Ez rossz jel volt.. (S)
Szoval aztan nem lett szallas,. A caminon fura, hogy egyfele versenyfutas vna az emberekkel, erre Saci jott ra, igazabol vagy ok vagy mi nem kapunk este agyikot...Szerintem meg annnyi ehhez, hogy ez azt is jelenti, hogy az ember nme elhet buraban, mindig is lesznek masok, es kulso tenyezok, amik befolyasolnak..
este 950men aludtunk fak alatt es reggel fantazis kodbe ebredtunk,tiszta kodszitalas, egy felhoben voltunk, en meg az orrom hegyeig se lattam (mert begyulladt...:-)), Kicsit elkavartunk a kiserteties idoben es az autouton jutottunk el Burgosba, de ez km-be nem kevesebb hanme tobb volt. Burgosban mi is csoveltunk az albergueert, es lett is helyunk. eleg jo csak konyha nincsen, a varos nagyon szeop, megneztuk a szt. Miklos templomot, a regi varat (az nem szep), es a hatalmas, vilagorokseg reszet kepzo Szuz Maria Katedralist. most alvas, holnap 39km es Castorillaz vagy mi a cel, ott nem tudjuk lesz-e net. Udvozletunk 2016 kulturalis fovarosabol:
Saci es Ocsi:-)))
Adios Navarra! Bienvenida La Rioja! + Mate 14,22-33
Udvozlet! 3 nap kimarad, mert nem jutottunk net kozelbe, mivel tortenetunk igencsak kalandosra sikerult. De csak szepen lassan a mesevel, a napok meg osszefolynak...
szoval, elso tanulsag, hogy Spanyolorszagban nem mindig sut a nap, es nincsen mindig jo ido, sot az eso is tud esni, a viharokrol nem is beszelve. A taj megvaltozott. Teljesen. Igaz, magunk mogott hagytuk mar Navarra tartomanyt, es atiszkoltunk La Rioja-ba. Ez utobbi lathatoan sokkal szegenyebb kornyek, mint az elozo volt: varosainak csak fo utcai szepek es rendezettek, a falvak lepukkantak, sot a ciganyok is megjelentek. Igaz a rendor tobb, mint nalunk...
De mi is tortent velunk, ami annyira hatraltatta blogirasi hajlandosagunkat?
Utunk 3. napjan (marmint camino utunk...) kitalaltuk, hogy megtakaritasi celbol bivakolni fogunk este. Ezzel nem is volt semmi gond: egesz nap forrosag, egy rovidebb tervezett etap Pamplonatol Puente de REinaig, amely kozeleben, egy erdoben megszallni ohajtottunk. Pamlonabol reggel ugy indultunk, hogy felfedeztuk magunknak a varost, megneztuk a bika-arenat, a szuk utcakba belekepzeltuk a tendgernyi embert, akik julius 7-en a bikak elol rohannak, meg ilyen elfoglaltsagaink voltak. (Elozo este nagy meglepetessel szolgalt a Joisten a varos kozbenjarasaval. A vihar mellett kisutott a nap es dupla szivarvany ragyogta be az eget... nem volt semmi...:-)) Szoval ilyen kellemes elmenyekkel mogottunk vagtunk neki a szuk 30 kilometerkenkbe, gondoltuk, hogy meleg leven, biztosan tuti jo lesz bivakolni :-) (Saci)
Siestaidobenmeg is erkeztunk tervezett Puenta de lA reinnaba, ahol aludtunk exs pihentunk amig aki nem nzilt a supermarket5kor. (nem siettek el a spanyolok, szeretik az agyat:-))Lassan tovabbhaladva egz viharfelho is kerult felenk, amibol szepne elñkezdett potyogni a fejunkre, ezzsel meg mit sem torodve Saci megfurdott az Arre folyoba (eleg gusztustalan habzos Raba erzesem volt, igy en maradtam budos..) . Az esocsak esett igz menekulve avihartol szebbnel szebb varosokon at mentunk, valamint egy romai kori es egy kozepkori hidon is atmentunk. A kozepkori hid labanal, ugy lattuk tulfutottut a viharfelhot es az elmenet igy nzugodalmas joejszakat kivanva egymasnak az ut melllett aludtunk reggel 6:30ig, amikor az elso ket feltonu vandor teljesenfelboritotta idegrendszerunket es hiszterikus panik tort rank, hogz a hulye vandorok mar itt is megjelennek es nem mi vagzunk az elsok.. Ezt a jelenseget elneveztuk vandorfobinak, ami sok-sok napirajzos agressziot valt ki az emberbol....(o)
Szoval a vandorfobiank egeszen a 9 kmre levo Estellaig hajtott, ahol a foteren a nagytemplom elott a piav melletti pucos kavezo balkonjan megreggeliztunk. Vettunk egy kavet, es kibontottunk hozott elemozsiankat. Egyaltalan nem volt ego, hogy a szomszed asztalnal az oregurak szivarra gyujtottak... :-) Ez magyarosra sikeredett akcio volt. EStellarol sokat nem kell tudni, hangulatos, szep, de az igazi erdekessege a tole 3 kmre levo apatsag. It ugyanis a viz helyet vorosbor foly a csapbol. No, jo magyarosan egesz uveggel. Mondanom sem kell, a bor jobban oltja a szomjat, mint a viz. A taj kozben koparra valtozott. Buzatablak, olajfak, mandulafak es szolok vegelathatatlan monoton egymasutansaga kovetkezett. Igaz messzebb feltunt 1-1 magasabb hegy, melyek sokszor felhobe burkolozva impozansan uraltak a tajat. Ezt nem tudtuk eltciklushoz hasonlitani :-) Villamayorban (EStelllatol kb. 15 km) mar jo meleg volt, elhataroztuk, bivakolunk. Marcsak azert is, mert a kituzott aznapi uticel, Los Arcos meg vagy 3 orai jarasra volt, ami az abergue-k (zarandokszallas) telitettseget is biztositota egyben. Szoval Los Arcosba ugy erkeztunk, bivakolunk egy nekunk tetszo helyen. Utkozben szenabalak melett pihentuk (a helyzet, a taj, a hangulat mar-mar macskajajos volt...) es megerkeztunk a varosba. Az aberguek telve. Akkor bivak. (S)
Itt legfobb feladatunk a kajaszerzessel kezdtunk. Bolt volt, nem is draga, az elado meg mikor meglata a kezembe a magyar penzt oda meg vissza volt, hogy viszi a finak, aki ermegyujto es ilyenje meg nincs, ugy orult neki mintha szuahelieklettunk volna.Sajna kis kedvezmenyt se adott a 25 jo magyar forintert.A templom szokasos, oriasi aranyozott, de kulonlegessege hogy fekete szuz Maria volt az olatron, aki persze nem a piszoktol volt fekete... A zarandokszallasra bementunk lefurdeni, persze ingyen, majd tovabbaltunk, hogz alvohelzet talaljunk. Nos, ebben az ultetvenysivatagban es kavicsos talajban ez nem olyan egszeru mint pici hazankban...Vegul, ugy 5 km utan egy olajfa alatt (budos halszaga van a fanak)hajtottuk fejunket nyugovora, este kis viharra ebredtunk..ami irtozatos egzengesbe kezdett eleinte csak Saci volt oda, de aztan mikor radobbentunk, hogz valami femes melegitofolian alszunk elegge megijedtem en is. A tegnap meg altalam kenyesen ugyelt eu foliat darabokra tepve vagtuk be a taskankba, es imamalomma valtoztunk, hogy a vihar elmenjen (lsd cim)es a total nyilt terepen ne belenk csapjon a villam...(o)
A vihart tuleltuk, es vandorfobiank reggel 6-kor kidobott baromi kenyelmetlen mar csak nyirkos halozsakunkbol, mentunk tovabb, es remeltuk, a kozeli aznapi cel, Logronoban biztonsagban hajthatjuk fejunket alomra. Huvos volt. Eliszkiriztunk Torres de Rio mellett, majd regeli a Logronotol 10 kmre levo Vieneraban, ismet egy kavehaz balkonjan, szokasosan. A zarandokok pedig egyre tobben lettek.. Az ido lehult. ES fel egyre mar atlepve a megyehatarokat La Rioja megye fovarosaban Logronoban voltunk. Megtalaltuk az aberguet, konstataltuk, hogy nagy, es csak egy ora mulva nyit. Addig kolbaszoltunk a varosban es osszeismerkedtunk egy marosvasarhelyi "furcsa par"-ral. Barnabassal es Robival, kik biciklivel vagtak neki az utnak. Barnabas jezsuita atya, Robi a kantor. Meghivtak ebedelni, mi palinkaval kinaltuk ket. OK meseltek arrol, hogy hogyan eltek tul azt, mikor veletlenul az autopalyara keveredetek, mi meseltunk magunkrol, ok meghivtak elmenybeszamolni Marosvasarhelyre, majd mi megkoszonve az ebedet egy ora elteltevel elbucsuztunk toluk. Az abergue ekkor mar fel oraja nyitva volt. Es meg is volt telve, mivel a Ferenciek teri csoveseket lepipalo igenytelen, haldoklo zarandoktonmeg nyuzsgott, es fancsali abrazattal kozolte egy szinten kidobott idosebb ur, hogy tobb hely pedig nincs. Hat ennek nem orultunk. Bar hideg volt, de 10 kmt megteve a kovetkezo abergue helyre Naveratteba siettunk. Mint vagy ketszaz sorstarsunk... Hat mondanom se kel a falu kicsi, abrgue agyhely max. 50... Akkor tegnapi strategia: furcsi, mintha odatartoznank, eves, kozben megerkezett a vihar is, meg hideg lett. ES elindultunk, bivakhelyet keresni. ESte tizre egy kis falu kis templomanak kertjeben egy palmafa ala, a gyepre lefekudtunk aludni. A szel huvosen fujt... (S)
Este eso szetazunk,, szetfagzunk, reggel kelni se kell mert szintre ebren vagzunk es sietunk tovabb, hogz ma mar santa Domingo de Calzada-ba lesz szallas, ha megtelik akkor is... 6km/h-val rohaunk, lett szallas, ingyenes raadasul, csak bolt nincs nyitva. A helz szep a szallas 5 csillagos...Este seta, mise, es vandormenu kicsibe. Szt Domonkos napja van nagy buli lesz a varosba amihez mi alvassal csatlakozunk...
Saci uzeni. turokepessegunk hatarrara ertunk es aki gazdag az nem tudja atertekelni milyen sokat jelent egy agy, egy fedel a fejunk felett vagy a meleg viz es szaraz halozsak...Annak nem igazan johet at acamino. Ocsi szerint nagyobb kereszt az erosebbeknek, de neha tul erosnek gondol minket a JOIsten...
Holnap jelentkezunk...(remeljuk)
Capital ciudad de Basque, Pamplona
Pamplonabol jelentkezunk, hatalmas vihar tombol odakint. Az arbegue ma nagyon kenyelmes, es tutin felszerelt: van konyha, mosoda, nagy zuhanyzo stb. De ketszer annyiba is kerult mint az elozo, de legalabb meg jutott hely nekunk aludni :-)
Ma meg sotetben indultunk el, 6 ora 10 perckor startoltunk. Az ut elso szakasza nagyon kenyelmes es nagyon szep volt, amint kivilagosodott. Szamomra a tavaszi erdot idezte elo, fenyvesek, magas hegyek, fenyoillat, bolt 10 ora kornyeken ahgol vegre vehettunk reggelit. A taj pedig kicsit Gyuruk uras, kicsit Budai-hegyseges, kicsit Kinizsi 100-as. (Saci)
Konnyu volt mint gyerekkor:-)), aztan nem nehezedett aterep csak elkezdett a napocska tancolni az egen es lett lassan 40 fok napon, ha nem tobb. (egy arnyas helyen kellemes 36fokot mutatott egz cucc). Szoval mentunk, csak lassan mert meleg volt, a falvak gyorsan jottek, de viz nem sok helzen volt, de mikor mar nagzon kitikkadtunk megmartoztunk a latott pacik mintajara az A.. folzoban ami most nem jut eszembe de Saci mondja,Arga, szoval ott. eleg idill volt...Aztan nagyon-de nagozn lassan jottek a falvak,kozbe...(O)
Szoval az Arga azert is erdekes mert telew van kozepkori hidakkal, melyeket mar a XII. szazadban is hasznaltak zarandokok. :-) Van itt Pamplonaban is egy, a Magdalena hid. (Ne okoskodjak, jon jobbrol :-) A furdes erot adott, majd a nap kiszivta, de lenduletet kaptunk egy kezdodo bozottuz lattan. Mire a 4 km-re levo Arre varoshoz ertunk a fust beboritotta a keleti egtajat, helikopterek, rendorok ropkodtek. Ezt lehet, hogy Ti a hirekbol tudjatok. :-) (S)
Pamplonaba erve a Francia kapun jottunk be, es a Santa Maria katedralis mellett van a szallasunk. Es melletunk van a Saint Jose ter is. (jah es meg nem adtam fel az utat--illetekesnek):-) (o)
Holnmap bivakolunk ha jo az ido nem biztos, hogz jelentkezunk. Adios Amigos! Ma en puszilok mindenkit:-))(o)
Elindultunk...
Szoval, itt vagyunk mar Rocesvallesben, kicsit leegve, mert ma 1400 folotti magassagokban jartunk, es tokre nem iriok poenosan mert baomi faradt vagyok, meg a billentyun is minden mashol van... :-)
Tegnap landolunk Parizsban. Szuleim megnyugtatasara a viszontagsag csak a csomagok lassu megerkezese volt, de fel 3 kor mar nzakunkba vehettuk a varost. Cirka 20 km-t gyalogoltunk, de mindent lattunk! (saci) (szoval mindenki megnyugatasa vegett mindenrol keszult iwies photo...)
Amugy akarhogz neztem es minden rasszizmusomat:-) felreteve feherkent kisebbsegben voltunk (hat meg ha nagyobb s..-be) amugy varazsa tenzleg van a varosnak, majd visszajovunk ide vmkor (ocsi)
Persze fekketek itt is at akartak minket ejteni felkotom a karkotodet trukkel, amit milanoi tapasztalatainknak hala elharitottunk.(ez az, mikor ajandek karkotot akarnak adni, majd miutan nevetgelve felkotik a karodra fizettetnek 5 eurot es nem engednek el) Parizs olyan egyebkent mint Budapest, csak sokkal nagyobban es tisztabban, de mit untatok en itt mindenkit a szerelem fovarosaval, mikor most a Caminon vagyok????
23:10kor startolt a vonat a Gare d"Austerlitzrol es kemenz 8 ora nemalvas utan letett Bayonneba. Durva. Fel hetkor reggel itt meg sotet van!!!!! Mint telen... nyomaszto... (S)
no eleg a noi uralaombol most en is irok$!
Szoval Bayonne, kave, frissules, es irany SJPDP. (innen indul a camino)
Regisztracio, cuki kis utcan amit sokat kellett fenykepezni, ez ugy megy, hogy saci azt mondja de szep ez meg az es nekem kapcsolnom kell es fotozni:-))
na jo nem teljesen igy...
Utana benztunk amig kajat kaptunk majd kenzelmesen olyan reggelit csaptunk hogy az csak na...majd buen camino, indulas 11:25, elottunk 1400m szintkulonbseg es 26km (o)
A kaptato olyan volt mintha a CAmino kerdezte volna, hogy biztosak vagyunk e a dolgunkban. Nagy kitartas kellett hozza es ez tenyleg olyan volt mint egy kezdo probatetel. A Caminot sokan hasonlitjak az elet szakaszaihoz. A mai 26 km a szuletes szakasza valoban lehetett, mert olyan nehez volt, mint amilyen a vajudas lehet.... ERot, kitartast, embert probalo. A taj szep, nagyon szep, meleg, mint a sivatag, sivar (majd lesznek kepek, de errol a geprol nem lhet tolteni) Mint Karl May regenzyeiben, elpusztult mufflonok az ut mellett, buzolognek, a legyek lepik el. Sok kimerult ember, egy-egy koszones es hosszu lejto utan Rocesvalles apatsaga, ami azert volt meglepo , mert egy varoskara szamitottunk. (s)
6euro a szallas kettonknek, budos a szoba es meg tizen vannak de volt melegviz a zuhanyban. megismerkedunk mariannnal pecsrol, jah es persze a ma startolokat szinte mind lenyomtuk, hala Saci kitartasanak:-). Este zacsisleveses kaja, eleg kevset ettunk ahhoz kepest mennyi E ment el a nap soran. Este mise ahol udvozoltek a magyar zarandokokat is, es aldast is kaptunk...Reszemrol most kikapcs es szundi es nem fog kelleni palesz az alvashoz...Saci puszil mindenkit (foleg engem:-)) lassu a net holnap 40 km pamplona
S&O